Megoldódhat a budapesti parkolási krízis, hiszen egy magyar applikáció segítségével olyan parkoló- és irodaházak garázsaiba is beállhatnak az autósok, ahová eddig nem. Somogyi Zsolt, a Parkl Kft. alapító-tulajdonosa Modellérték című műsorunkban azt is ismerteti, hogy fejlesztésük hogyan teszi készpénzmentessé a parkolást. A zárt téri szolgáltatás mellett népszerű közterületi parkolás funkciójuk is, az app-al ugyanis az ország összes fizetős zónájában lehet parkolást intézni. Ha pedig tudni szeretnék, hogy mit fejlesztett a startup cég az elektromos autók és tulajdonosaik számára, a pénteken 18 órakor kezdődő Modellérték című műsorunkból megtudhatják. Várja önöket a szerkesztő-műsorvezető, Csákó Attila