A diákhitelesek jó adósok, egy százalék körüli a bedőlt hitelek aránya és egyre kevesebb ilyen van – mondta a Hangolóban a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Magyar Péter hozzátette: korábban átlagosan kilenc év alatt fizették vissza a hiteleket, most ez az idő hét évre csökkent, egyebek mellett az egyre magasabb jövedelmek miatt. Beszélt arról is, hogy eddig már több mint 400 ezer diák vett fel ilyen kölcsönt.

Legtöbben elektronikusan igénylik a hitelt. Magyar Péter hangsúlyozta: változatlanul kamatmentes a Diákhitel 2, melyet a tanulmányok finanszírozására lehet fordítani, de itt nincs felső korlát, mert a tandíjak között nagy a különbség. Példaként említette az orvosképzést vagy az ország legdrágább képzését a nyíregyházi pilóta oktatást, ahol fél évente két és fél milliós a tandíj.

A Diákhitel 1-nek is alacsony a kamata, szabad felhasználású és havi 70 ezer forintig igényelhető. Magyar Péter beszélt az októbertől igényelhető Nyelvtanulási Diákhitelről, melynek célja, hogy minél levesebb legyen a beragadt diploma és minél többen tegyenek nyelvvizsgát. A segítség 500 ezer forintig igényelhető egy összegben és nyelvtanárra, nyelvi kurzusokra fordítható, de alapvetően szabad felhasználású.

A Diákhitelt az első Orbán kormány hozta létre 2001-ben. Az állami kamattámogatásnak köszönhetően a szabad felhasználású kölcsönnél a kamat 1,99 százalék. A 2018. január 1-e után született 2. gyermek után a tartozás felét, a 3. gyerek születése után pedig az édesanyák teljes tartozását elengedi a Diákhitel Központ.