A sajtóhírekkel ellentétben csak nagyjából 10, főállású oktató mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a tavaszi félév előtti napon – tudta meg a Karc FM az egyetem kancellárjától. Szarka Gábor tisztázta, hogy a médiában megjelent listában tucatnyi olyan név szerepel, akik csak óraadóként vállaltak munkát korábban az intézményben, így a szerződéseik január 23-val mindenképpen lejártak.
A vezető szerint a nyilvánosság elé tárt hosszú névsor pusztán csak médiafogás és erőfitogtatás. Szarka Gábor azt is hozzátette: bár csak a félévkezdés előtti napon, a vezetők email-címére küldött levélben közölték az oktatók a döntésüket, az az új vezetést nem érte váratlanul, már előre megegyeztek új tanárokkal, hiszen eddig is látták: „az egyetemmel szemben állóknak semmi nem drága.”
Szarka Gábor egyértelművé tette tehát, hogy a Színház és Filmművészeti egyetemen a tavaszi félév zökkenőmentesen el tud kezdődni, a FreeSZFE Egyesületbe átvándorolt oktatók állításaival ellentétben pedig a hallgatóknak tudniuk kell: egyetemi diplomát jó ideig csak az SZFE-n kaphatnak majd a színész és filmművészeti képzésben.