Becsületbeli ügynek tekintette Lázár János, hogy visszaszerezze Hódmezővásárhelyen a választók bizalmát. Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókerületének megválasztott kormánypárti országgyűlési képviselője a Karc FM-en hangsúlyozta: a mostani választás eredménye világosan megmutatta, hogy a város lakóinak elegük van abból a polgárháborús légkörből, ami Márki-Zay Péter polgármesterré választásával kezdődött. A tengerentúlról visszatért politikus ugyanis bevitte az országos politikát a helyi ügyekbe, a közgyűlésre, az önkormányzat és a város irányításában pedig átlépte a korábbi, élni és élni hagyni elvet. Regnálása kezdetétől ugyanis masszív negatív kampányt folytatott a Fidesz-KDNP ellen, ennek keretében küldtek el 300 embert a helyhatóságtól és az önkormányzati cégektől is – emlékeztetett Lázár János.
A megyei jogú városok közül Hódmezővásárhely a Modern városok program és a következő uniós ciklusban tervezett fejlesztések tekintetében egyaránt sereghajtó. A megválasztott kormánypárti képviselő a következő parlamenti ciklusban azért is akar dolgozni, hogy a politikai ellentétek ellenére ez a helyzet megváltozzon. Lázár János szavai szerint csak Márki-Zay Péteren múlik, hogy képes lesz-e együtt dolgozni a város és lakói érdekében a térség országgyűlési képviselőjével. A politikus leszögezte: ahogy Hódmezővásárhelyen, úgy az országban sem a polgári oldalon fog múlni a béke megteremtése.
Leendő kormányzati szerepvállalásával kapcsolatban Lázár János úgy fogalmazott: a polgári oldalon feladatot és nem pozíciókat osztogatnak. Ha Orbán Viktor miniszterelnök úgy gondolja, hogy van olyan terület, ahol szükség van a képességeire, akkor a jobboldali közösség számíthat a munkájára.