A politikai korrektség olyan szinteket ért el nyugaton az elmúlt évtizedekben, ahol már azt is megkérdőjelezik, hogy a szülőknek joga van-e gyermekeik nevelésére. A magyar gyermekvédelmi népszavazás jelentősége éppen abban áll, hogy sokkal könnyebb megállítani e folyamat begyűrűzését Magyarországra, mintha utólag kellene kezelni a tüneteket – jelentette ki a Karc FM reggeli hírműsorában az Alapjogokért Központ elemzője. Párkányi Eszter hangsúlyozta: akik most azon örvendeznek, hogy a referendum közjogi értelemben érvénytelen volt elfelejtik, hogy kérdésenként több mint három és fél millió magyar egy irányba fogalmazta meg véleményét, ami komoly politikai üzenet a kormány számára. A rendszerváltozás utáni magyar történelemben a leadott szavazatokat tekintve ez volt a legsikeresebb népszavazás, megelőzve a NATO és az Uniós csatlakozásról szóló referendumot is.
Párkányi Eszter hangsúlyozta: a gyermekvédelmi törvény LMBTQ szervezetek által kritizált passzusa nem csak a homoszexuális tartalmakra vonatkozik, hanem arra, hogy a szülő joga dönteni gyermeke szexuális neveléséről, nem pedig a jogvédő szervezeteké. A referendum azt mindenképpen igazolja, hogy a gyermekvédelmi törvény kapcsán a törvényalkotó elvárása összhangban van a társadalom elvárásával.
Az elemző megjegyezte: az LMBTQ szervezetek jelen vannak Magyarországon és a gyermekvédelmi törvényt megelőzően büszkén hirdették, hogy magyar oktatási intézményekben tarthattak felvilágosító és érzékenyítő foglalkozásokat a normálistól eltérő szexuális szokások elfogadásáról. Éves szinten ezres nagyságrendben értek el gyermekeket ezzel az ideológiával, aminek most a magyarok népszavazáson kifejezett döntése megálljt parancsolhat.