Hétfőn első ízben ült össze Magyarország rendszerváltástól számított kilencedik Parlamentje. Megválasztották a Házelnököt, megalakultak a parlamenti frakciók, a bizottságok, így hamarosan folytatódhat a munka a Tisztelt Ház falai között. Áder János leköszönő köztársasági elnök beszédében a választások eredményének egyértelműségét hangsúlyozta és nemzeti egységre szólított fel. Ennek dacára a DK és a Momentum Gyurcsány Ferenc vezetésével az eskütétel után elhagyták az üléstermet.

A Parlament alakuló ülése bebizonyította, hogy a sokadik vereség sem térítette észhez az ellenzéket – hangzott el rádiónk reggeli hírműsorában. Halász János a Fidesz frakciószóvivője szerint mindent elmond a baloldali politikusok erkölcsi szintjéről, hogy közülük sokan nem mondták parlamenti eskü szövegét, viszont aláírták a havi fizetésüket biztosító nyomtatványt.

A Fidesz frakció-szóvivője hozzátette: a következő két-három hetet a kormányalakítással kapcsolatos egyeztetések fogják kitölteni, az új kabinet pedig azzal számol, hogy a fontos, nemzet egészét érintő ügyekben magára lesz utalva.