Közel-keleti sikerek, európai frontok. (Hangoló 2017. 05. 25.) - Karc FM

Közel-keleti sikerek, európai frontok. (Hangoló 2017. 05. 25.) - Karc FM

2017. május. 25. 06:00 - 09:00
Az Iszlám Állam egy ideológiai rendszer is, mely erkölcsi hátteret ad a merényletekhez - mondta a Karc FM-nek Földi László.

A titkosszolgálati szakértő szerint hiába verik szét katonailag a szervezetet, az eszmeiségét nem lehet megsemmisíteni. Az ISIS egy megtorló rendszer, ami "egy válasz a NATO közel-keleti beavatkozásaira." Beszélt arról is, hogy az Európában élő imámok már régóta radikalizálják a másod- vagy harmadgenerációs arab fiatalokat és ez történhetett a manchesteri öngyilkos merénylő esetében is. Ő ugyanis már Angliában született, amikor szülei Líbiából politikai menekültként érkeztek a szigetországba. Földi László elmondta: Irakban és Szíriában visszaszorulóban vannak a terroristák, akik ezért visszajönnek Európába, így a hadszíntér ide tevődött át. Emiatt újabb merényletek is várhatók. A manchesteri merényletben 22-en haltak meg, de a sebesültek közül többen még válságos állapotban vannak. Az öngyilkos merénylő egy koncerten robbantott. A hatóságok eddig három embert vettek őrizetbe, akik segíthették a merénylőt.



Előző adások

2017. május 17. Hangoló
2017. május 18. Hangoló
2017. május 19. Hangoló
2017. május 22. Hangoló
2017. május 23. Hangoló
2017. május 24. Hangoló