Bírósági Akták (2018. 08. 19. 16:00 - 17:00) - Karc FM
2018. augusztus. 19.
16:00
-
17:00
Világrekord. Így nevezte Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke azt a tényt, hogy 2010 és 2018 között - a nemzetközi szerződéseket nem számítva - 1278 törvényt alkotott, illetve törvénymódosítást hajtott végre az Országgyűlés. A házelnök szerint ennek gyökere, hogy 2009-2010-re a magyar állam totális válságba jutott, a korábbi kormányok dilettáns és teljesen rossz megközelítést alkalmazó politikája miatt. Véleménye szerint ez nem csak gazdasági válság volt, hanem államműködtetési, államszervezeti válság is egyben, ezért kellett elindítani a magyar állam újjászervezését 2010-ben. "A padlástól a pincéig mindent renoválni kellett." - fogalmazott Kövér László. Ebből fakad ez a törvényalkotási teljesítmény. Az országgyűlés elnökével Szántó Georgina készített interjút a többi között a Tisztelt Ház működéséről, történelmi hagyományairól, törvényalkotásról, érdekes történetekről a törvényhozás világából.