Bírósági Akták - Karc FM
2019. július. 7.
16:00
-
17:00
1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot. Nyitva maradt azonban a kérdés, hogy miként szabályozzák a köztársasági elnök jogkörét. Több paktumot követően egy súlytalan pozíció mellett döntött a politika, és olyan elnököt látott kívánatosnak, aki nem szól bele a napi politikába. Antall József Göncz Árpádot javasolta erre a pozícióra. Az elképzelésekből végül nem sok valósult meg. Miként változott ellentétté majd később ellenséges viszonnyá a miniszterelnök és a köztársasági elnök több évtizedes barátsága, hogyan hatott ez az alkotmányos berendezkedésre, milyen következményei lettek a mindennapokra nézve, és végül vajon a valódi megbékélés bizonysága volt-e kettejük között, amikor Göncz homlokon csókolta Antallt annak halálos ágyán? A többi között ezekről a kérdésekről, a magyar történelem ezen időszakáról beszélget Kónya Imrével, az egykori Független Jogász Fórum alapító elnökével Szántó Georgina a vasárnap 16 órakor kezdődő Bírósági aktákban.