
A politikai lufik hamar leengednek! (Hangoló 2021. 10. 20.) - Karc FM
2021. október. 20.
06:00
-
09:00
A hangzatos ígéretek nagy lelkesedést válthatnak ki a választókból, akik azonban hamar hátat fordítanak az ígérgetőknek, amint kiderül, hogy becsapták őket - elemezte az ellenzéki előválasztás győztes miniszterelnök-jelöltje mögött álló társadalmi folyamatokat a XXI. Század Intézet elemzője. Ilyen politikai blöffnek tartja Kosztur András Márki-Zay Péternek azt a kijelentését is, hogy a sokat hangoztatott elszámoltatásban nem jelent választóvonalat 2010, hanem pártállástól és világnézettől függetlenül minden politikai szereplőt felelősségre von a bűncselekmény-gyanús ügyekben. A politológus szerint a hódmezővásárhelyi szavai ott látványosan pusztába szállnak, hogy a 2010 előtti érintettek jelentős része őt támogatja, arról nem is beszélve, hogy ő maga mentegette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét és relativizálta a 2006 őszi tetteit.A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője egyszerre jelent politikai vonzerőt és kockázatot - jelentette ki Kusztur András. A változásra vágyóknak imponál, hogy viszonylag új szereplő a politikában, a tengerentúli életével összefüggésben viszont nagyon sok a ködös információ, így egyelőre nem látható pontosan, hogy milyen politikai és gazdasági érdekkörök állnak mögötte. Az elemző arra hívta fel ezzel együtt a figyelmet, hogy Márki-Zay Péter feltűnése a politikában egy nemzetközi trend része. Ukrajnában egy sorozatszínész lett az elnök, pártja pedig kormányt alakított, míg Bulgáriában egy énekes vezette politikai szervezet tört előre a választásokon. A politológus azonban arra figyelmeztetett, hogy a valódi szervezeti háttérrel és társadalmi beágyazottsággal nem rendelkező szereplők gyors hatalomra jutása a tapasztalatok alapján igen hamar politikai instabilitást okoz. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök például a nemzetközi- és az ukrán oligarchák jóindulatától függ, míg Bulgáriában megrekedtek a kormányalakítási tárgyalások és pár hónapon belül novemberben már a harmadik választást tartják az országban.
A XXI. Század Intézet vezető kutatója azt is hangsúlyozta: Márki-Zay Péter hiába tartja és nevezi magát konzervatívnak, miközben épp ő ismeri be, hogy liberális politizálásra készül, hogy megfeleljen az őt támogató pártoknak és választóknak. Ezt támasztja alá Gyurcsány Ferenc videóüzenete is, amit akkor tett közzé, amikor kiderült: a felesége, Dobrev Klára alul maradt az ellenzéki előválasztás második fordulójában. A volt szocialista kormányfő ugyanis szimpatizánsainak és a választóknak megüzente: a miniszterelnök személyéről a választást követően a legerősebb parlamenti frakció dönt.