Tovább dörögnek a fegyverek Ukrajnában, a menekültek továbbra is özönlenek nyugat felé, ugyanígy a fegyverszállítmányok, csak ellentétes irányban, ami szakértők szerint vajmi keveset segít a végső béke elérésében. Az olaj ára eközben újabb csúcsokat döntöget, a központi kérdéssé pedig – a Kreml folyamatos tiltakozása ellenére – Svédország és Finnország lehetséges NATO-tagsága lépett elő.
Svédország és Finnország NATO csatlakozása új helyzetet teremt Moszkva számára még akkor is, ha a skandináv államok nem jelentenek komoly katonai veszélyt Oroszországra nézve – jelentette ki a Karc FM-en Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. A szakember úgy látja: valamennyi érintett egyetért abban, hogy az orosz-ukrán háború kitörése Moszkva felelőssége, abban viszont nincs egység, hogy egyes országoknak a béke elérése, másoknak az oroszok megbüntetése a legfontosabb. Hangsúlyozta: a franciák és a németek békét szeretnének, a lengyelek, a skandinávok és a balti államok inkább büntetni kívánják az oroszokat, az ukránok pedig egyre erősebb szankciókat követelnek Moszkva ellen, vagyis Kijevből nézve teljesen más a háború megítélése, mint Nyugat-Európában. Az Egyesült Államok szintén büntetés-párti, de a Fehér Házban tisztában vannak azzal is, hogy számukra nem Moszkva, hanem Peking a valódi ellenfél.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a törökök hiába tiltakoznak a kurd terroristák befogadása miatt a svéd és a finn NATO-csatlakozás ellen, az észak-atlanti katonai szövetség képes lesz olyan ajánlatot tenni Erdogan elnöknek, ami miatt az majd meggondolja magát.