Két hét múlva már mindenki tudni fogja, hogy mely pártok alakíthatják meg Magyarország új kormányát. A közvélemény-kutatók egyre gyakrabban teszik közzé elemzéseiket, legutóbb a Publicus adott ki egy felmérést, amely szerint többen akarnak kormányváltást, mint ahányan elmennének szavazni, szerintük ennek köszönhető a FIDESZ-KDNP előnye.
A kormánypártokra nézve a legnagyobb veszély, hogy a választóik egy része április 3-án otthon marad – hívta fel a figyelmet a Karc FM reggeli hírműsorában a XXI. Század Intézet elemzője. Nagy Ervin a Hangolóban kiemelte: a közvélemény-kutatások a kormánypártok előnyét mutatják, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt népszerűsége és támogatottsága folyamatosan esik, egykori politikai támogatói pedig egymás után hátrálnak ki mögüle. A szakértő emlékeztetett: Kunhalmi Ágnes szocialista politikus nemrég egy fórumon megdicsérte a miniszterelnök és a kormány intézkedéseit, egyetértve azzal, hogy Magyarországnak ki kell maradnia az orosz-ukrán háborúból és segítenie kell a menekülőket. Az elemző szerint az ellenzéki politikus kijelentése mér a választást követő időre szól, hiszen a felmérésekből ő is pontosan látja, hogy a magyarok elsöprő többsége a háborút illetően egyetért a kormánnyal, a politika szereplőitől pedig egyfajta nemzeti minimumot várna el a kérdésben.
A XXI. Század Intézet elemzője szerint ez ellenzéki összefogásba kódolva volt a széthúzás. Tudható volt, hogy a korrupció-gyanús ügyek és a jobbikos politikusok szélsőséges megnyilvánulásai előbb-utóbb napvilágot látnak, a szövetség egyben tartásához pedig nem elegendő hívószó az Orbán-kormány leváltása.