A drónok jelentős mértékű technológia fejlődését a jogalkotás nem, vagy csak késve követi a világban: Magyarországon egy 20 éves jogszabályi alapot használunk, holott akkor még nem is volt pilóta nélküli repülőgép. Antal Erzsébet egykori Malév vezér, aki a FlyBySense drónos cég egyik vezetője szerint komoly problémát jelent például, hogy a repüléseket megelőző 30. napon be kell jelenteni írásban, hogy mikor és hol akar felszállni az ember és miután nem a repülés időpontjára kapja meg az engedélyt, hanem hosszabb időre a légteret, így az korlátozva van mások előtt. A szakember szerint hatalmas növekedés előtt áll a piac, a gazdaság szinte minden területén hasznosíthatók ezek a repülő eszközök. Rámutat: az alkalmazások köre nagyon széles, nem csak fotózás és filmezésből áll, hanem a létrehozott adatokat feldolgozzák, például ortofotót, 3D-s modelleket készítenek. A dróngyárak fejlesztései pedig új távlatokat nyitnak, hiszen rövidesen megteremtődik a technológia lehetősége a kötelékben, illetve az egy akkumulátorral való hosszabb idejű repülésnek. A pénteken 18 órakor kezdődő Modellértékben várja önöket a szerkesztő-műsorvezető, Csákó Attila.