Magyarországon 2010 óta naponta tör ki a diktatúra a magyar és a nyugat európai balliberális politikusok szerint. Így kommentálta az Alapjogokért Központ igazgatója azt, hogy Donáth Anna, a Momentum Európai Parlamenti képviselője most a Klubrádió frekvenciavesztése miatt teszteli a költségvetési és a helyreállítási alap pénzeinek megvonásával fenyegető, úgynevezett jogállamisági mechanizmust, ezért eljárást kezdeményezett Magyarország ellen.

Szánthó Miklós a Karc FM-en úgy fogalmazott: egyre több jel utal arra, hogy a Klubrádió ügye egy előre kitervelt műhisztéria. A médium vezetésének ugyanis nem a magyar politikummal, hanem az uniós és a magyar jogszabályokat alkalmazó bíróságokkal, valamint rivális piaci szereplőkkel van vitája. A tény ugyanis az: pontosan tudták, hogy az elkövetett jogsértéseik miatt nem hosszabbítják meg automatikusan a frekvenciaengedélyüket, annak kezdeményezése, valamint az ügyben indított bírósági eljárás csak időhúzásra volt jó, ami megágyazott a politikai támadásoknak. A pontosság kedvéért az elemző hozzátette: a Klubrádiót senki nem szüntette meg, most is sugároz az interneten, ráadásul a múlt héten elindult új frekvencia-pályázaton a rádió tulajdonosa egyedüliként vesz részt. Szánthó Miklós úgy látja: ez az eset is jól példázza hogyan működik a balliberális propaganda-gépezet.

A nyugat európai progresszívek minden politikai esemény igyekeznek jogi köntösbe bújtatni, vagy egy jogilag egyértelműen megítélhető dolgot próbálnak valahogy politikai színben feltüntetni. A szakember biztos abban, hogy a Klubrádió ügye fel fog merülni a Magyarország ellen folyó 7-es cikk szerinti, valamint a jogállamisági eljárásban is, amire egyébként van egy politikai ígéret, hogy csakis az Európai Bíróság döntését követően élesítheti az Európai Bizottság.
Az Alapjogokért Központ igazgatója a német Európa-ügyi miniszter minapi felvetésének hatására arról is beszélt, hogy az Európai Néppárt vezetése véleményt nyilváníthat ugyan a Fidesz politikájáról, de ez nem köthető össze a Magyarországgal szembeni uniós eljárásokkal. Michael Roth ugyanis az uniós jogállamisági eljárások elhúzódása miatt a Fidesz Néppártból való kizárását sürgette.

Az uniós szervek és az Európai Néppárt interpretációja az a Fidesszel szemben, hogy vannak uniós értékek, amelyeket ha valaki nem oszt, az nem demokrata. Szánthó Miklós szerint ezzel szemben arról van szól, hogy az uniós politikusok szerint a demokrácia liberális, vagyis része a gender ideológia, a migráció és a multikulturalizmus és aki pedig ezt nem fogadja el, az nem demokrata.

Az Alapjogokért Központ vezetője szerint összességében egyértelműen látszik: a nyugat európai politikusok a liberális demokráciát próbálják úthengerként beállítani, mint az egyedüli politikai berendezkedést és nem vesznek tudomást arról, hogy létezik szociáldemokrácia, vagy kereszténydemokrácia is Európában.