Az MSZP 2014-ben még 20 százalékos támogatottsággal rendelkezett, most be sem jutottak volna az Országgyűlésbe, ha önállóan indulnak.

A Századvég Politikai Elemzések Központja igazgatója arról is beszélt a Hangolóban, hogy folyamatosan érvényesül az utódpárt, a Demokratikus Koalíció elszívó ereje.

Kiszelly Zoltán hozzátette, nem sikerült a fiatalítás, a szocialistákat állandó hatalmi harc jellemezte az utóbbi években és nem tudták megújítani szavazóbázisukat sem.

Szerinte hiába változtatnak nevet és logót, az csak ráncfelvarrás lesz. Ha nem tudnak érthető üzeneteket megfogalmazni az embereknek, akkor a jövőben sem lesz vonzó a pártjuk.

A politológus kiemelte, a térségben az MSZP tudott a legtovább jelentős tényező maradni, de Gyurcsány Ferenc végrehajtotta a pártszakadást, az MSZP új politikusai pedig elszakadtak a szakszervezetektől és felbomlott az országos hálózatuk is.

Kiszelly Zoltán elmondta, az sem segített az MSZP-n, hogy a klasszikus szociáldemokrata programot a Fidesz valósította meg, a szocialisták pedig a külföldi tanácsadókra hallgatva, a külföldi álláspontokat képviselik a nemzeti érdekekkel szemben.