Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára rádiónk reggeli hírműsorában elmondta, hogy idén az ünnepek előtti ciklusra prognosztizált 1200 milliárd forintnál is nagyobb forgalmat regisztráltak a boltokban, ráadásul úgy, hogy ebben nincs benne az aranyvasárnap, ami várhatóan ismét hatalmas rohamot fog lebonyolítani. Hozzátette: ez a növekedés abból a szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy három éve folyamatosan tíz százalék felett nőnek a havi bruttó átlagkeresetek.
A főtitkár szerint a magyar családok átlagosan 25-30 ezer forintot költenek csak ajándékra, ugyanakkor az élelmiszervásárlás forgalmán nem érződik annyira az emberek javuló anyagi helyzete, hiszen nem biztos, hogy akinek több marad a pénztárcájában, az több ételt vásárol magának, mint amennyire szüksége van.
Vámos György kitért a multik, az internetes áruházak és a kisboltok közötti egyre élesebb versenyre is, amelyben utóbbiak komoly hátrányban vannak, a webshopok már az egész évet lefedő akciókkal, a nagy áruházláncok ugyanakkor a helyzetükből adódó erőfölényükkel próbálnak érvényesülni. Hozzátette, hogy az internetes áruházak nagyobb forgalmat bonyolítottak novemberben, mint decemberben, ami elsősorban a megrendelések korábban történő leadásának tudható be.