Szervezeti értelemben már megtörtént a megújulás a kutatás-fejlesztés terén – mondta a Karc FM-en a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Pálinkás József kifejtette: az újításban érdekelt a felsőoktatás, a kutatóhálózat, a gazdasági élet és a kormányzat is. A többség szerinte egyetért a megújulás szükségességével. Pálinkás József úgy fogalmazott: arra kell figyelni, hogy olyan termékeket állítson elő az ország, amelyekben nagy a hozzáadott érték, jelentős “újdonságtartalom” van, enélkül ugyanis nem lesz versenyképes semmi a világpiacra jellemző túlkínálat miatt. Pálinkás József úgy látja, Magyarország – az elért gazdasági stabilitás birtokában – több energiát fordíthat a versenyképesség megteremtésére. Szerinte a gyógyszeripar és az autógyártás már elérte ezt a színvonalat. Az elnök hangsúlyozta: a külföldi cégeket főként adókedvezményekkel lehet arra ösztönözni, hogy Magyarországra telepítsenek üzemeket, de ehhez szakemberek is kellenek, akik viszont egyre kevesebben vannak. Pelyach Gergely interjúja.