Legközelebb júniusban lehet nyugdíjemelés, a mértéke valószínűleg legalább 2,5 százalék lesz. A Karc FM reggeli hírműsorában Farkas András nyugdíjszakértő arról is beszélt, hogy egy átlagnyugdíj esetében ez 4 ezer forintot jelent, éves szinten pedig közel 5o ezer forintot.
A szakértő kiemelte, ez a nyugdíjkasszát 100 milliárd forinttal terheli meg. Elmondta, a nyugdíjtörvény alapján az éves infláció mértékének megfelelően kell emelni a járandóságokat novemberben, de a kormány azért hozza előre az emelést, hogy az idősekre ne rójon túl nagy terhet az árak emelkedése.
Farkas András emlékeztetett, év elején még 5 százalék körüli inflációra számított a kormány, ezért emelkedtek annyival a nyugdíjak is januárban, de a háború miatt jóval magasabb lesz a pénzromlás mértéke ebben az évben.
Elmondta azt is, hogyha a Magyar Nemzeti Bank prognózisa helyesnek bizonyul és magasabb lesz június után az infláció mértéke, mint 7,5 százalék, akkor novemberben ismét várható nyugdíjemelés.