Minden migrációs döntésben részt vesz az Európai Bizottság (Hangoló 2019. 03. 19.) Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász a Karc FM-en kifejtette: a testület hiába mentegetőzik a bevándorlással kapcsolatos határozathozataloknál azzal, 6 years ago
A Néppárton kívül is van élet (Hangoló 2019. 03. 19.) Simon János politológus szerint csak a „folyamat kezdetét jelentené a Fidesz eltávolítása az Európai Néppártból.” A tagok között ugyanis többen vannak 6 years ago
Az Európai Unió a migráció legalizálását szorgalmazza. (Hangoló 2019. 03. 19.) A Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese a Karc FM-en elmondta: annak ellenére, hogy egyre több tagállam hangsúlyozza a külső határok védelmét és a 6 years ago
Európai vízió a magyar ügyek mellett (Hangoló 2019. 03. 18.) Azért szerepelt kevesebb aktuálpolitika Orbán Viktor ünnepi beszédében, mert most semmi sem indokolta azt – fogalmazott a Hangolóban Deák Dániel polit 6 years ago
Adómentes lesz az állampapír (Hangoló 2019. 03. 18.) Pénzügyi elemzők szerint, ha majd nem kell az állampapírok kamatai után adót fizetni, az beleillik abba a képbe, amit a gazdaságpolitika az utóbbi idő 6 years ago
A szakma sztárjai ismét versenyeztek (Hangoló 2019. 03. 14.) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint nagyon sokat változott az elmúlt években a Szakma Sztár Fesztivál. Parragh László a Karc FM reggeli 6 years ago
Átadták a tiltakozó aláírásokat a román tanügyi miniszternek (Hangoló 2019. 03. 14.) Szembe megy a marosvásárhelyi egyetem vezetése a román tanügyi törvénnyel, amikor nem teszi lehetővé, hogy magyar kar is legyen a műszaki egyetemmel ö 6 years ago
Ötezer középiskolás diák kel útra március 15-én (Hangoló 2019.03.14.) Idén több pénz jutott a március 15-i diákutaztatásokra. A pályázó iskolákat 300 ezer forinttal tudták támogatni - mondta a Hanglóban a Rákóczi Szövets 6 years ago
Drónok Óbudán (Spájz 2019.03.14.) Európa szerte egyedülálló drónkezelő képzés indult február közepén az Óbudai Egyetemen. Az ember nélküli repülő szerkezet irányító képzés elindulásába 6 years ago
Kevesebb műanyag, egészségesebb környezet (Spájz 2019. 03. 12.) A Hulladék Munkaszövetség idén is igyekszik minél több ember figyelmét rávilágítani a műanyagokra, és az általuk okozott környezeti hatásokra. Egyre n 6 years ago
Nyomon követhetők a választási eredmények (Hangoló 2019. 03. 12.) A választás informatikai rendszere biztonságos, a tavalyi parlamenti választáson jól vizsgázott az a biztonsági műveleti központ is, mely a külső beha 6 years ago
Kifordult magából a Néppárt. (Hangoló 2019. 03. 11.) Farkas Örs, politológus a Karc FM-en azt hangsúlyozta, hogy a Fideszt is magába foglaló európai pártcsalád átalakult, és mostanra egy baloldali eszmék 6 years ago
Kifordult magából a Néppárt. (Hangoló 2019. 03. 11.) Farkas Örs, politológus a Karc FM-en azt hangsúlyozta, hogy a Fideszt is magába foglaló európai pártcsalád átalakult, és mostanra egy baloldali eszmék 6 years ago
Idén is: TeSzedd! (Spájz 2019. 03. 11.) Március 18-án kezdődik és egy héten át tart majd Magyarország legnagyobb és legsikeresebb környezetvédelmi akciója, a Teszedd, melynek az a célja, hog 6 years ago
Bevezethetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest fölött (Hangoló 2019. 03. 08.) Tarlós István főpolgármester a Karc FM-en csaknem teljesen eldöntöttnek nevezte, hogy rövidesen leállítják a polgári légi forgalmat az éjszakai órákra 6 years ago
Balra nyitná a jövőt az Európai Néppárt? (Hangoló 2019. 03. 07.) Nem vehető komolyan az Európai Néppárt csúcsjelöltjének ultimátuma. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Karc FM-en kifejtette: Manfred Weber 6 years ago
Elveszett a tőkesúly az MSZP-ből (Hangoló 2019. 03. 07.) "Mesterházy Attila volt az utolsó elnök, aki váltópárti státuszban tartotta az MSZP-t." Galló Béla, politológus szerint 2010 óta senki nem tudja úgy v 6 years ago
Biológiai versenyben a fiatal tehetségek (Spájz 2019. 02. 28.) Hosszú évtizedekre nyúlik vissza a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Vasutas Sportkör kooperációja, amit most egy együttműködési megállapodással erősít 6 years ago
A mennyiségi növekedés után a minőség következik (Hangoló 2019. 03. 07.) A gazdaságban át kell állni az intenzív bővülésre – hangsúlyozta a Karc FM-en Csath Magdolna, közgazdász. A szakértő emlékeztetett: az elmúlt években 6 years ago
Megkezdődött a nagyböjt. (Hangoló 2019. 03. 07.) A kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét előtti 40 nap a húshagyó kedd utáni hamvazószerdával indul. A katolikusok és protestánsok ilyenkor Jézus k 6 years ago
Az alkotásra koncentrálhat a művész (Spájz 2019. 03. 07.) Idén összesen 14 különböző művészeti ösztöndíjra pályázhatnak az érintettek - mondta Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit K 6 years ago
Több száz milliárd oktatásra, egészségügyre (Hangoló 2019. 03. 06.) Több, mint ötezer fejlesztés nyert eddig támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken az elmúlt időszakban – mondta el a Hang 6 years ago
Drasztikusan csökken Magyarországon a fecskepopuláció. (Hangoló 2019. 03. 05.) Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője a Karc FM-nek elmondta: bár az utóbbi években némileg lassult az állomány fogyatkozása, de a szám 6 years ago
Versenyeznek a gazdákért a pénzintézetek (Hangoló 2019. 03. 05.) A Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint az agrárium szereplői változatlanul a legjobb adósnak számítanak, így az Európai U 6 years ago
2019.03.04. - Karcolat - Ács Rozália, a Rákosmenti Védőnői Szolgálat intézményvezetője 40 éve védőnő. Mindig is a családok egységéért dolgozott, és azért, hogy minél több gyermek megszülethessen. Az anyaságra nevelés munkájának fő terüle 6 years ago
Lépésről lépésre magyar kézben az államadósság (Hangoló 2019. 03. 04.) Tíz év alatt sikerült megfordítani az arányt és ma már csak 30 százalék államadósság van külföldi kézben - mondta a Karc FM reggeli műsorában az Állam 6 years ago
Más életminőséget ad a falu (Hangoló 2019. 03. 04.) Jelentősen csökkent az elmúlt években a kistelepülések lakosságszáma, erre lehet válasz a Magyar Falu Program - mondta a Hangolóban a modern település 6 years ago
Otthonukban segítenék a fogyatékkal élőket (Spájz 2019. 03. 04.) Március 11-ig pályázhatnak a civil szervezetek a fogyatékos gyermeküket nevelő szülők otthoni megsegítését szolgáló program állami támogatására, melyn 6 years ago
Tovább kell csökkenteni az ország gazdasági függőségét. (Hangoló 2019. 03. 01.) Novoszáth Péter, közgazdász a Karc FM-en elmondta: ez elengedhetetlen ahhoz, hogy teljesüljön a versenyképességi fordulat, a gazdaság új pályára álljo 6 years ago
Alapvető cél a Közös Agrárpolitika büdzséjének növelése! (Hangoló 2019. 03. 01.) Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Karc FM-en azt mondta: csak akkor lehet majd érdemi döntéseket hozni a támo 6 years ago
Tartós gyermekvállalási kedv Magyarországon (Hangoló 2019. 02. 28.) Töretlen a magyarok gyermekvállalási kedve - mondta a Karc FM reggeli hírműsorában a Kopp Mária Intézet elnöke. Fűrész Tünde tájékoztatása szerint leg 6 years ago
Lépni kell a magyar gazdaságban (Hangoló 2019. 02. 28.) "Több javaslat összegyúrása zajlik jelenleg, ebben vesz részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank" - m 6 years ago