
Márki-Zay Péter a Macron-vizit kapcsán is délibábot lát (HANGOLÓ 2021.12.14.) - Karc FM
A rendszerváltozás óta megszokhatták már a magyar emberek, hogy amikor konzervatív kormány van hatalmon, a balliberális pártok diktatórikus viszonyokról, a demokrácia felszámolásáról beszélnek, az ellenzéki sajtóban pedig Magyarország elszigetelődéséről jelennek meg különböző írások – mutatott rá rádiónkban a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Deák Dániel szerint az áprilisi választásokra készülődő ellenzék most is hasonló dolgokat állít, annak ellenére, hogy hétfőn Budapestre látogatott Emanuel Macron francia köztársasági elnök, aki tanácskozott Áder János államfővel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Visegrádi Négyek vezetőivel. Az elemző hangsúlyozta: a találkozó kifejezetten jó hangulatú volt, és illik ahhoz a szellemiséghez, amelyet Macron elnök fogalmazott meg korábban: Orbán Viktorral politikai ellenfelek, de európai partnerek. Felidézte: a budapesti és a párizsi vezetés elképzelései nagyrészt egybeesnek a migráció és az atomenergia felhasználásának tekintetében, a jogállamisági mechanizmus pedig vélhetően nem fog szankciókhoz vezetni a januárban kezdődő francia uniós elnökség mandátuma alatt.
Az ellenzék igyekszik félremagyarázni a francia köztársasági elnök budapesti látogatását – fogalmazott Deák Dániel, aki szerint Márki Zay Péter és csapata úgy próbálja feltüntetni Emanuel Macron látogatását, mintha az a kormány és nem az ellenzék szempontjából lett volna kudarcos. Hangsúlyozta: egyértelmű üzenetet hordoz, hogy Macron elnök közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktorral, míg az ellenzéki politikusokat a francia nagykövetség alagsorában fogadta.
Az elemző szerint Márki Zay Péter támogatottsága nem javul, ami annak fényében nem csoda, hogy közeli munkatársáról, Kész Zoltánról kiderült: nem hisz az egyenlőségben. Az illető úgy fogalmazott: "Radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt még az esélyegyenlőségben sem. Biztos, hogy szépen hangzik ez az egyenlősdi, de értsük már meg, hogy olyan sosem lesz, hogy mindenki egyenlő."